2018. október 11., csütörtök

Stresszoldó Workshop sorozat élménybeszámoló – Ászanák és légzőgyakorlatok 1.

Nem olyan rég, szeptember 15-én egy új workshop sorozatot indítottunk a Mantra jógastúdióban ’Jógikus eszközök a stresszoldásra’ címmel, melynek első alkalma során az ászanák, a légzőgyakorlatok és ezek szerepei a stresszoldásban témakört jártuk körbe.
Egy kellemes, családias hangulatú két és fél órát töltöttünk együtt, amely oldott vidám hangulatban telt. Kellhet ennél több a stressz elűzésére? Na jó talán mégis.. 😊
Mivel a workshop sorozat második része is a légzés szabályozására alkalmazott további gyakorlatok megismerésével folytatódik majd novemberben, így az első alkalommal olyan alapvető légzőgyakorlatokkal foglalkoztunk, majd beszéltük át a stresszoldásban való szerepüket, melyekkel a jógaórák során is találkozhattok és az otthoni gyakorlásba is könnyen beépíthetőek. Ezáltal együtt még jobban elmélyültünk a teljes jógalégzés, a nádi-sódhana és a brahmárí pránájámák gyakorlásában, valamint a jálandhara-, uddijána-, múla- és mahá bandhák durvafizikai és finomfizikai hatásairól is beszélgettünk, hiszen a gyakorlati tudás mellett az elméleti rész sem maradhat el. Ezeken a légzéseken kívül még az egyszerűnek tűnő légzésfigyelés fontosságára is kitértünk, hiszen az el-elkalandozó elme és a gondolatok özönének lecsillapítására és a fókuszáltság elérésére az egyik legkézenfekvőbb mentális gyakorlat, amely nemcsak a légzőgyakorlatok előtt és után végezve, hanem a jógagyakorlatok közben is rengeteget tud segíteni abban, hogy el tudjunk szakadni gondolatainktól, főleg, ha ezek nyomasztóan hatnak ránk, frusztrálttá, esetleg stresszessé tesznek minket.
Mindezek után egy otthon is könnyedén elvégezhető gyakorlatsort kaptak kézhez a résztvevők, amiben némi segédeszköz használattal kiegészítve fokoztuk az ászanák stresszoldó hatásait. Kétségem nem fér hozzá, hogy az interaktivitása miatt ez volt a legizgalmasabb része a workshopnak 😊 Mindenki élvezte és örömmel próbálta ki a különböző variációkat, elvégre a legtöbb ászanát könnyedén tudtuk átalakítani úgy, hogy pihentető és stresszcsökkentő hatásait maximálisan kiélvezhessük.


A workshopot egy közös gyakorlással zártuk, melynek részei voltak az ászanák, a megtanul vagy felfrissített légzőgyakorlatok és a végét most is az elmaradhatatlan mélyrealxációval zártuk, hogy mindenki felfrissülve és kisimultan vághasson bele nem csak a hétvégébe, hanem a csodaszép és színpompás őszbe is.

2018. szeptember 25., kedd

Meglepő fordulatok a kismama jógán

Első bejegyzésként mi mással is kezdhetnék, mint örömhírrel, mindjárt kettővel is! :)


A történet ott kezdődött, hogy augusztus közepén, hogy az egyik jógastúdióba egy kedves hölgy érkezett hozzám kismama jógára. Elmesélte, hogy éppen 36 hetes várandós és a szülésznője javaslatára érkezett, aki a jógát ajánlotta neki, mint mozgásforma, ami testileg is sokat segít a szülésre való felkészülésben, valamint segíthet neki a feszültségek levezetésében is.

Az óra előtt beszélgettünk még kicsit a várandósságáról, mikor kiderült, hogy a babája még nem fordult be, és érdeklődött lenne-e bármilyen tanácsom a számára. Megbeszéltük, hogy amennyire bírja végig csinálja az órát, valamint megígértem, hogy azt a baba-beforgató gyakorlatsort, amit még az oktatóképzésen tanultunk nagyon szívesen átküldöm neki.

Következő nap jött az üzenet, a babája egész éjszaka nagyon aktívan mocorgott, így izgatottan várja a pár nap múlva esedékes ultrahangos vizsgálatot. Mondtam is neki, hogy ez nagyon jó előjel, lehet nem is lesz szükség az egyéb praktikákra. Így még nagyobb izgalommal vártuk az ultrahang napját. 
Jött is a várva várt üzenet R-től augusztus 23-án, babóca a helyére fordult, startra kész!
"Kedves Tilda!

Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi időt és energiát áldoztál, ritka dolgok ezek a mai világban!! Pont mikor küldted a levelet feküdtem fel az UH alá és nem hittem a szememnek.... befordult ez az okos picifiú, olyan boldog vagyok!!! Rögtön magamba is szálltam, hogy mindenki bízott benne, csak én nem... Tényleg megváltoztatja az embert a pici és most is sokat tanultam tőle...:)

Mindent köszönök és hozzá tenném, hogy az órák után este mindig nagyon aktív, :))) ki tudja mikor fordult be;):))

Holnap igyekszem ott lenni a reggeli órán, köszönöm szépen!!"


Telt múlt az idő, s néhány héttel később, ismét izgatottan érkezett egy kismama jógázni. Elmesélte, hogy a szülésznője javaslatára érkezett, ugyanis 36 hetes várandós és a babája még nem fordult be... és a szülésznő ajánlotta neki, hogy jöjjön el ő is hozzám, mivel egy másik kismamájának, - akinek szintén farfekvéses volt még 36. hetesen a babócája - már bevált nálunk a jóga. Kicsi a világ :)

O-val szintén ugyanabban maradtunk, mint anno R-rel, törekedjen arra, hogy végig csinálja az órát, én pedig majd átküldöm neki a gyakorlatsort. Következő órán jött is, hogy hát náluk is nagy volt a mocorgás éjjel az óra után, és hogy azóta teljesen máshogy érzi a baba mozdulatait, meg is beszéltük, hogy hátha-hátha, de az ultrahangig neki is volt hátra néhány nap és még egy hétfői jóga.

Kedden végül eljött a pillanat és jött is várva várt üzenet tőle is:


"Szia Tilda

gyorsan meg is osztom Veled a nagy hírt, hogy megint csodát tettél, mert befordult a kisbabánk. :))))) Most értünk haza ultrahangról. Nagyon-nagyon köszönjük!
El is újságoltam a szülésznőmnek, hogy nagyon jó tippet adott."

Természetesen, mindkét alkalommal együtt örültem a lányokkal, és bár tudom, hogy hálásak, de valójában nem én voltam, vagyis nem teljesen én, hanem maga a JÓGA volt, amely ilyen jó hatással van testre és lélekre egyaránt, még a várandósság ideje alatt is! Én nem vagyok más csupán közvetítő, aki a tanítói segítsége által elsajátított tudást használva igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni és hagyni, hogy a jóga tegye mindazt a jót, amit a jógázó befogadni képes általa :) 
Habár egymás után kétszer is sokat segített a jóga a lányoknak, de néhány baba bármivel is próbálkozik édesanyja, nem hajlandó befordulni. Ezt várandós édesanyaként nehéz elfogadni, de tudnunk kell, ami az egyik-másik édesanyának bevált, nem biztos, hogy nálunk is megoldja a helyzetet. 

Ettől eltekintve azonban a kismama jóga a várandósság második és harmadik trimesztere alatt mind testileg mind lelkileg képes a kismamákat felkészíteni a szülés és a születés csodájára, szóval, ha másért nem is, már ezért érdemes a várandósság betöltött 13. hetétől képzett oktató felügyelete mellett speciálisan kismamáknak tartott jógára járni, ahol a mozgás mellett különböző légzőgyakorlatok, a gátizomtorna és egy mélyebb relaxáció is része az órának. Minderre akár magán óra keretein belül is van lehetőség, de ha jobban szeretnél társaságban kikapcsolódni a jóga által, akkor a csoportos órák alatt a többi kismamával együtt készülhettek fel testileg s lelkileg egyaránt babátok érkezésére.

Kicsit bővebben a kismama jógáról itt olvashatsz:
http://tildayoga.hu/oratipusok.html
http://tildayoga.hu/gyik.html 
http://tildayoga.hu/jogaorak.html